2012. február 7., kedd

Sky and Ground - 9rész - Fogadd el VÉGE

Hana Shoji-nál aludt.A reggeli ébresztő is furcsa volt.Shoji felült az ágyban majd megcsókolta Hana-t.
-Hé! - Mondta Hana nevetve miután viszonozta a csókot
-Hiszen te ébren voltál! - Mondta meglepetten Shoji
-Ébren hát - Mosolygott Hana majd felült és Shoji-nak bújt. - Mennyi az idő?
Shoji karórájára pillantott.
-Még van időnk.
-Jó de mennyi?
-Úgy 1 óránk.
-Az jó.
Az a kis pihenési idő is hamar eltelt.Iskola idő volt ezért sietniük kellett.Hana-nak még haza kellett mennie a dolgaiért.Hana apja nagy öleléssel fogadta Shoji-t.
-Hát fiam... nagyra nőttél... téged fogadlak el egyedül Hana barátjaként... de ha hozzáérsz míg ilyen fiatalok vagytok... - Mondta Hana apja figyelmeztetően
-Semmit nem fogok tenni vele - Nevetett Shoji
Hana apja fellélegzett.De nem tartott sokáig.
-Max majd gyereket szül nekem - Vonta meg a vállát Shoji majd felment Hana-nak segíteni a pakolásban.
Hana csak ült az ágyán azzal a kis zenedobozzal amiben a karkötő volt.
Shoji belépett az ajtón,de Hana még azt sem vette észre.Sőt még azt sem hogy közben Shoji leült mellé az ágyra.
-Mit csinálsz? - Kérdezte a csöndet megtörve Shoji.
-Á... Shoji... mikor jöttél be?
-Most az elöbb - Mosolygott - De most komolyan... mi ez?
Hana Shoji-nak nyújtotta a dobozt.Shoji átvette majd kérdően nézett.
-Nyisd ki!
Shoji kinyitotta a dobozt ami zenélni kezdett.Shoji nem éretette hogy erre miért van szükség.Egészen addig,amíg észre nem vette a karkötőt.
-Tudod... én is sokat gondoltam rád... ezt pedig... megtartottam... azt hittem hogy talán sosem látlak már. - Tette hozzá Hana mosolyogva - Hogy őszinte legyek... én is vártam azt hogy keresel engem,és érdekel hogy mi van velem.Belül mindig is éreztem a fájdalmat.Csupán az ottani életem mellett jelentéktelen álomnak tűnt ez az egész.Amikor idejöttem... végre elhatároztam magam.Újra beléd akarok szeretni.De most már igaziból.Új érzések amik nem tartalmazzák a fájdalmakat.
-Én sem akarok már semmit.Annyi mindent nem tudok rólad...
-Minden a maga idejében - Mosolygott Hana -  De most már... át szeretnék öltözni szóval...
-Csak nyugodtan. - Mondta Shoji miközben a zenedobozt nézte.Egyáltalán nem zavartatta magát.
-Úgy értem hogy egyedül. - Magyarázta Hana
-Hm? - Reagált Shoji majd mosolyogva Hana-ra nézett - Egyedül vagyunk
-Nem így gondolom... csak... én... én egyedül - Magyarázta Hana - Érted?
-Ja... vágom. - Mosolygott Shoji majd miután lerakta a dobozt az íróasztalra ,zsebre tett kézzel,lazán kiment a szobából.
-Hihetetlen - Képedt el Hana mosolyogva
Ekkor hirtelen az ajtó újra kinyílt.
-Biztos hogy kinn kell várnom? - Kérdezte Shoji ártatlanul
-Biztos... teljesen...
-Na... kérlek. - Sajnáltatta magát Shoji idióta mosollyal az arcán
-Nem!Kifelé - Mosolygott Hana miközben gyengén nyomta az ajtót.
Hamarosan el is tudtak indulni.Kézen fogva sétáltak be az iskolába.A szurkolócsapat teljesen összeesett ,a lányok pedig egymást okolták a problémáért.Mindenki döbbenten fogadta az eseményt.Kivéve a közeli barátokat.Yui,Riku és Tenshi elégedett mosollyal üdvözölte a párost.Ryu azonban dühösen figyelte őket.
Óra közti szünetben...
Hana épp az osztályterem ajtaján lépett ki amikor Ryu-ba botlott.
-Beszélhetnénk? - Kérdezte Ryu
-Ö...
-Beszéljünk! - Mondta Ryu miközben megfogta Hana csuklóját és magával húzta a kosárpályára.
-Mit akarsz? - Kérdezte Hana majd mikor Ryu nem válaszolt szemügyre vette a srácot.
Milyen jóképű... és még is... sebhelyek az arcán... miért ilyen féltékeny? - Gondolta magában Hana
-Mond ... miért nem lehetek én...?
-Ryu...
-Ha Shoji nem lenne ,velem lennél?!
-Nem tudom...
-Miért csinálod ezt velem?!
-Sajnálom...
-Van mit!
-Tudod... Shoji-t már régóta... régóta ismerem.Újra beleszerettem.És ez nem azért van mert te nem vagy elég jó ... egyszerűen... csak azért mert Shoji-t szeretem.És sosem adom fel.
-Sosem tudom ezt...
-Fogadd el! - Szólt közbe Hana mivel tudta mit akar mondani Ryu
-Nem tudom.
-Fogadd el! - Ismételte Hana.
-De...
-Fogadd el... kérlek... ha szeretsz... vagy legalábbis kedvelsz... akkor... elengedsz... és megértesz.
-Hana...
-Igen?
-Megengeded... hogy megöleljelek... utoljára?
-Meg.
Ryu megölelte Hana-t.
-Legyünk jóban Hana. - Suttogta Ryu
-Legyünk barátok. - Mondta Hana majd kibontakozott az ölelésből.Majd erőltetett mosollyal búcsúzott - Mennem kell.Órám lesz
Hana el is indult.Jó pár métert ment.Ryu odakiabált neki mosolyogva.
-Még nem adtalak fel!Csak békén hagylak!Megértetted?
-Meg,meg!Köszönöm! - Mondta Hana nevetve.
Nem tudom mi volt ez a kitérés... de ideje lenne helyre állni.Hana... sok mindenre megtanítottál... köszönöm.Ennek így kellett lennie.Talán majd következő életünkben együtt leszünk. - Mondta magában Ryu majd zsebre tett kézzel elindult Hana után órára.
Hana és Shoji hosszú múltat hagytak maguk mögött.Elhatároztak valamit.Újra megismerik egymást,és elölről kezdik.Még pedig egy olyan helyen ahol a legjobban érezték magukat: a tópartra.
Hana beleült a hintába és mint régen Shoji újra és újra meglökte.
-Régi emlékek...  - Mondta Shoji
-Azok... itt adtuk át egymásnak a búcsúajándékokat.
-Már akkor ragaszkodtam hozzád... és miután elmentél egyedül jöttem ide ki... - Mosolygott Shoji majd megállította a hintát és hátulról átölelte Hana-t. - Ne hagyj el még egyszer megértetted?
-Meg. - Mosolygott Hana miközben kezét Shoji karoló kezére tette.
-Hana...
-Hm?
-Szeretlek...
-Én is...

Sok mindent átéltünk mi ketten.Életemben először most,16 évesen tapasztaltam meg a ragaszkodás igazi formáját.Mert az ember nem olyan mint egy tárgy,amit szeretnél megtartani.Hanem egy érző lény.És akihez ragaszkodsz... pont olyan mint te magad vagy.Én pedig mindent elkövetek hogy ne úgy járjunk mint 8 évvel ez előtt.Azt nem ígérem hogy minden percben mellette maradok.Viszont azt igen hogy sosem hagyom egyedül...- Hana gondolata



THE END